Andrew Harlan belépett a kabinba. A kabin tökéletes gömb formájú volt, és biztosan ült egy ritkás rudakból álló függőleges aknában, amely hatlábnyira Harlan feje fölött áthatolhatatlan homályba veszett. Bekapcsolta a műszereket, és lágyan lenyomta az indítókart.
A kabin meg se mozdult.
De Harlan nem is várt mást. Nem várt semmiféle mozgást: sem felfelé, sem lefelé, sem jobbra vagy balra, sem hátrafelé. Csak a rudak közti hézagok olvadtak bele valami szürke ürességbe, amely tömör tapintású volt és mégis anyagtalan. Valami remegést mégis érzett a gyomrában és enyhe szédülést, ami arról árulkodott, hogy a kabin a Halhatatlanságon át a felső időbe száguld.
Az 575. Században lépett be a kabinba. Az operációs bázis két évvel ezelőtt küldte ide. Ennél felsőbb időbe eddig még sohasem ment. Most pedig a 2456. Század felé száguld.
Rendes körülmények közt kissé kényelmetlenül érezte volna magát ilyen út előtt. Időotthona az alsó időben maradt, hogy pontosak legyünk, a 95. Században. A 95. Század szigorúan korlátozta az atomerőt, kissé vidékies volt, kedvelte a természetes fát mint építőanyagot, gyanús szeszpárlatokat exportált majd minden alsó és felső időbe, és lóheremagvat importált. Bár Harlan nem járt a 95. Században, mióta különleges kiképzést kapott, és tizenöt éves korában Növendék lett, mégis mindig honvágy fogta el, amikor eltávolodott az „otthon"-tól. A 2456. Század kétszáznegyven évezrednyire esett a 95.-től, és ez jókora távolság még egy edzett Halhatatlannak is.
Rendes körülmények között ilyesmi járt volna az eszében.
De most Harlan csupán arra gondolt, hogy iratai a zsebében lapulnak, és kissé zavart feszültség fogta el.
Keze gépiesen állította meg a kabint a kellő évszázadban, a kellő helyen.
Furcsa dolog, hogy egy Technikus zavart vagy ideges lehet bármi miatt is. Yarrow Oktató mondta annak idején:
- A Technikusnak mindenekfölött szenvedélytelennek kell lennie. A Valóságváltozás, amelyet végrehajt, több mint ötvenmilliárd ember életét módosíthatja. Egy vagy több milliónak az élete úgy megváltozhat, hogy már új egyednek kell őket tekintenünk. Ilyen körülmények között az érzelmi beállítottság határozott hátrány.
Harlan erélyes fejrándítással próbálta elűzni emlékezetéből tanítója száraz hangját. Akkor nem is sejtette, hogy mint a legtehetségesebb Növendékre, éppen őrá esik a választás. És most mégis izgatott volt. Nem az ötvenmilliárd ember miatt. Mit számít neki ötvenmilliárd Halandó? Csak egyetlen ember számított. Egyetlenegy személy.
Feleszmélt, hogy a kabin áll, és egy pillanatra összeszedte gondolatait, hogy visszanyerje a Technikus hűvös, személytelen gondolkozásmódját, majd kilépett. A kabin természetesen már nem az volt, amelyikbe belépett, azaz már nem ugyanazokból az atomokból állt. Harlan nem aggódott emiatt jobban, mint akármelyik más Halhatatlan. Csupán a Növendékeket, a Halhatatlanság újoncait izgatta az Időutazás misztikuma, jobban, mint maga az egyszerű tény.
Ismét várt egy pillanatig a Nem Tér és Nem Idő hallatlanul finom függönyénél, amely elválasztotta egyrészt a Halhatatlanságtól, másrészt a közönséges Időtől.
A Halhatatlanságnak ezt a szektorát még egyáltalán nem ismerte. Egyet-mást tudott róla, hiszen belelapozott az Idő kézikönyvébe. Ám az nem pótolta a személyes élményeket, és Harlan felkészült mindenféle kezdeti meglepetésre.
Beállította a műszereket, amelyek rendkívül egyszerűen működtek, ha valaki a Halhatatlanságba akart belépni (és rendkívül bonyolultan, ha valaki az Időbe akart kilépni: ez az út éppen ezért kevésbé volt használatos). Átlépett a függönyön, és szeme bele-káprázott a vakító fénybe. Önkéntelenül az arca elé kapta a kezét.
Csupán egy ember várta. Harlan eleinte csak homályosan látta az arcát.
Az ember megszólalt:
- Kantor Voy vagyok, Szociológus. Ha jól sejtem, ön Harlan Technikus.
Harlan bólintott, és így válaszolt:
- Idő az atyám, hát nem lehet kikapcsolni ezt a díszkivilágítást?
Voy körülnézett, és türelmesen felelte: - A molekuláris hártyára gondol?
- Persze - mondta Harlan. A Kézikönyv említette ezt, de ilyen esztelen fénytükröződésről nem volt szó.
Teljesen jogosnak tartotta a bosszankodást. Mint a legtöbb Század, a 2456. Század is anyagbázisú volt, úgyhogy már a kezdet kezdetétől mindennek egyeznie kellett volna a Kézikönyv adataival. Nem lett volna szabad ilyen zűrzavarral fogadnia az anyagbázisú században született embert, mint például a 300. Század energiatörvénye vagy a 600. Század energiamezeje. A 2456. Században az átlagos Halhatatlan számára a faltól a szegekig mindent anyagból készítettek.